2006 júliusában alakult a GuilThee Veszprémben. A kezdetben HC-death alapokkal történő kísérletezés után egy metálosabb irányba forduló hangzásvilág megteremtésekor stabilizálódott a zenekar 2009-ben.
Márton Péter évek óta keresett dobost. A Sunseth Sphere hosszúra nyúlt szüneteltetése miatt
elég régóta nem volt aktív zenekara, így Nagaarum felbukkanása után zenekart alapítottak.
Hasonló zenei alapokban gondolkodtak nagyjából, és Peti kész témákkal, illetve kész számokkal érkezett, amikből még hiányzott a többi hangszer. Az első demó zaklatott, elvont HC-be hajló témáihoz jól illeszkedett Horváth Ádám üvöltő tónusa. A kritikusok ennek ellenére vegyesen értékelték a The Ghost Of Denying-ot.
A legelső megkomponált dal a Soul Collector volt. A szövegeket hozzá Horváth Ádám írta.
Előtte Puskás Péter funkcionált énekes/dalszerzőként – akit Peti hívott a zenekarba (de Pusi sajnos pár hónap után egyéb teendők miatt távozott), – s meglehetősen elvont, melankolikus versei közül válogatott szövegre valót. Az ekkori koncertek alkalmával már Ádám üvöltötte szét a hallgatóságot.
Nagy Gergely basszusozott, aki korábban Nagaarumral zenélt egy Pink Floyd feldolgozásokat játszó bandában. Érdekes módon, nem kimondottan metál zenébe illő futamaival gyakorlatilag helyet cseréltek Petivel a ritmus és a szóló gitáron. Mindez azonban addig tartott, amíg Pusihoz hasonlóan Gergőnek is túl sok lett a zenekarral kapcsolatos jó pár
teendő, lévén, hogy énekesként is ő lépett volna elő, ha nem találjuk meg Ádámot.
2006 november derekán tovább dolgoztunk az első anyagon. Basszerosunk még nem volt. Több jelöltet meghallgattunk és így találtunk rá Németh Tiborra. Azonban eddigre már Bánfalvi Gyuri, aki Petivel együtt zenélt számos formációban, elkezdte a The Ghost Of Denying demó feljátszását. A koncertezésre egyéb elfoglaltságai miatt nem vállalkozó Gyurit a továbbiakban már Tibi követte, mint állandó tag.
A helyzet aztán úgy hozta, hogy a nem túl aktív két új tag egy fél év tagság után el kellett, hogy távozzon, így egy rövid ideig a zenekar szüneteltette a próbákat is. A Citysound Stúdióban azonban volt egy nyeremény, amit minél hamarabb be kellett váltani, így Nagy Gergőt kerestük meg, aki egykori basszerosból énekessé avanzsált. A The Three Knot Lane demó anyagát már ez a trió rögzítette. A basszust Peti játszotta fel. A hanganyag keverése azonban már nem ment olyan könnyen, mint a feljátszások. Több hónap huzavona után sem volt képes a stúdió elfogadható minőségben összerakni az anyagot, így azt Nagaarum saját mini stúdiójában készítette el.
Az első demó még meglehetősen hűvös fogadtatásával ellentétben a The Three Knot Lane kimondottan pozitív visszajelzések érkeztek. A Mymusic magyar zenei portálon a GuilThee számai heteken át vezették a Webchartot. Ezeket a sikereket azonban Gergő, Peti és Tibi már mint kívülállók élték meg; ugyanis Nagaarum és Peti között feszülő személyes ellentétek miatt a
felállás feloszlott.
Ezzel az eseménnyel kezdődik a GuilThee történetének harmadik szakasza, amikor is Nagaarum új tagokkal folytatja a zenélést. Az első megkeresett Vértesi István volt, aki a Black Molly sorait erősítette precíz basszusgitár játékával, s korábban Nagaarumral együtt zenéltek az
Ötödik Évszakban. Ritmusgitáros posztra Bachstetter Balázst hívta, egy másik egykori zenésztársat a Lustból. Azt, hogy egy szólógitárossal is kiegészüljön a banda Greskó Károly hangszalagjai döntötték el, ő ugyanis az Animid Effect énekese. Tekintettel arra, hogy így két zenekarban kellene neki énekelni a frontemberi posztot nem vállalta, de a gitározást igen. A következő fellépésen Soós Gergely, egy pesti srác segített ki minket.
A következő fejezettel a GuilThee történelmében belép Csula Emil (exLibris). Soós Gergellyel ugyanis egy idő után megromlott a viszony, és rövid huzavona után végül is zenei és személyes ellentétek miatt távoznia kellett. A harmadik hanganyag szövegeit már Emil írta és szövegileg kellően összefoglalta a GuilThee-et, hiszen a demós korszakhoz képest a zenekar hangzásvilága kivirágzott és kiteljesedett.
2009 márciusában megjelent a Lustration, ami egy kicsit szélesebb körű ismeretséget hozott a zenekarnak. Ezzel az albummal találta meg a zenekar a saját stílusát. Lezárult egy útkereső periódus. A ...Ghost... HC hangulata, és a ...Lane... középtempós death metal világa után a
pszichedelikus tételek beiktatása védjegyszerűen beleégett a GuilThee hangzásába. Megjelent rajta egy gyönyörű női vokál, Varga Betty-nek hála, valamint egy tétel erejéig Pirisi Ákos – a To-Mera alapító dobosa, (October Sun, Mr. Müon) – barátunk is jegyzi magát a lemezen.
2011 január végén pedig napvilágot látott a Homunculus Paradoxon, ami egy konceptalbum, és egy nagyon nagy vállalkozás gyümölcse. A szövegeket négy
ember írta, amit a végén egy teljes történetté alakítottak. Varga Betty mellett, a húga Anita is énekel a lemezen. A sajtó rendkívül elismerően nyilatkozott a hP-ról.
- 2011.05.17. -
|
TAGOK
GALÉRIA
Arcok a korábbi GuilThee-ből:
M.P.
P.P.
N.G.
H.Á.
N.T.
S.G.
V.I.
|